Két macskánk egy alomból származik, akiket mi magunk, cumisüvegből etetve neveltünk fel. Mintegy két éven át boldogan éltünk, míg Tiny, a „vezérmacska” bélfertőzése komoly következményekkel nem járt. A gyakori hasmenéses rohamok nagyon legyengítették Tinyt, és Fluffy, kihasználva a kedvező lehetőséget, agresszíven reagált. A napi rendszerességgel bekövetkező összecsapásokat (és a szegény Tiny által mindenfelé hagyott „szagos” jelzéseket) egy hétig bírtuk, majd felkerestük állatorvosunkat. Ő javasolta, hogy próbáljuk ki a Feliway®-t. Egyúttal azt is tudtunkra adta, hogy lehet, hogy meg kell válnunk valamelyik macskától, ha nincs javulás. Nagyon elkeseredtünk, hiszen mindkét macska egyformán kedves a számunkra.
Kislányaink 6, 9 és 11 évesek és már régóta szerettek volna egy cicát, így örökbefogadtunk egy kiscicát, aki most 4 hónapos.
Speech, a hatéves, ivartalanított burmai kandúrom nagyon kedves cica, de világ életében utálta az utazást. Minden alkalommal, pár perccel az indulás után nyálzott, hányt, bepisilt a kosarába, és gyakran hasmenése is volt.
Nemrég költöztünk régi és meglehetősen szagos lakásunkból új otthonunkba. Féltem, hogy Mickey itt is folytatja majd a vizeletspriccelést, márpedig nekem egyszer és mindenkorra elegem lett abból a förtelmes szagból.
Magyarország